Kelet-Timor elnöke és Nobel-békedíjasa, José Ramos-Horta felnőtt éveinek nagy részében az elnyomás ellen harcolt, hogy kivívja szülőföldje függetlenségét. Ramos-Hortát 18 évesen Mozambikba száműzték Kelet-Timorból – amely akkor katonai diktatúra és portugál gyarmat volt –, mert nyíltan kritizálta a kormányt az ország elmaradottsága és a széles rétegeket érintő nyomor miatt. Hamarosan visszatért Kelet-Timorba, de 1970-től 1971-ig újra száműzték amiatt, hogy felszólalt a portugál katonai kormányzat ellen.

Kelet-Timor 1974-ben kinyilvánította függetlenségét Portugáliától. Ezt nem sokkal később indonéz invázió követte, és ezzel egy újabb brutális katonai megszállás vette kezdetét. Miután három nappal az invázió előtt elhagyta Kelet-Timort, az akkor 25 éves Ramos-Horta a száműzetésének következő 24 évét azzal töltötte, hogy felhívja a világ figyelmét a kelet-timori helyzetre.

A legfiatalabb személy volt, aki felszólalt az ENSZ-ben, és meg is győzte a képviselőket arról, hogy elfogadjanak egy határozatot, amely támogatja Kelet-Timor függetlenségének ügyét. E siker ellenére az indonéz megszállók nem vonultak ki az országból, ezért Ramos-Horta továbbra is azt kérte az ENSZ-től és a világ más vezetőitől, hogy győzzék meg Indonéziát arról, hogy adja vissza Kelet-Timor függetlenségét. 1996-ban honfitársával, Carlos Felipe Ximenes Belo püspökkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat.

Főként Ramos-Horta erőfeszítéseinek köszönhetően Kelet-Timor 2002-ben végül elnyerte függetlenségét, és 2006-ban kinevezték Kelet-Timor miniszterelnökévé, majd 2007-ben elnökké választották.