HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

AZ EMBERI JOGOKÉRT TEKERVE MINDENKI NYER

A „Trafiq vs. Traffic” kerékpárosklub alapító tagjai, Andrew D. Noel (balra) és Ryan Johnson (jobbra), minden túrájukkal az emberi jogokat hirdetik.

Két sacramentói kerékpáros pozitív hatást ér el az emberi jogok területén, azt csinálva, amit szeret.

Andrew D. Noel és Ryan Johnson a kaliforniai Sacramentóból létrehozott egy olyan kerékpárosklubot, amely az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság növelésének szenteli magát. Klubjukat „Trafiq”-nak nevezték el. Pólójukon az áll: „Trafiq vs. Traffic” (azaz „Trafiq az emberkereskedelem ellen”), rámutatva, hogy klubjuk célja az emberkereskedelem elleni harc.

„Az emberi jogok annyira alapvető részei a létezésnek, és olyan nagy a hatásuk, ha az emberek ismerik őket, hogy növelni akartuk a velük kapcsolatos tudatosságot” – mondja Johnson.

A pólójukat Noel tervezte, hogy ezt a tudatosságot hirdesse. Rajta van az Együtt az Emberi Jogokért- és a Nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért-logó, egy idézet az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatából, valamint a World Bicycle Relief jótékonysági szervezet logója, amely kerékpárokat küld szegény országokba, hogy lehetővé tegyen az embereknek olyan alapvető dolgokat, mint például bejutni az iskolába.

A mez mindig azonnal beindítja a beszélgetést. Például az egyik kerékpáros, aki csatlakozott hozzájuk egyik útjuk egy részére, 40 kilométeren keresztül beszélgetett velük a küldetésükről, majd azt mondta, hogy ő is létre akar hozni egy jótékonysági kezdeményezést, hogy hajléktalanokon segítsen. „Az, hogy találkozott velünk, inspiráló hatással volt rá, és többet akart segíteni.”

A kezdeti visszajelzések nagyon pozitívak voltak, növekedett az emberek tudatossága az emberi jogokat illetően, és bármerre jártak, általános elismerés fogadta az ügyüket.

Most épp kibővítik a klubjukat, és azt tervezik, hogy jótékonysági túrákat indítanak, hogy az egész világnak elvigyék az üzenetüket.



Tényleg SZERETNÉNK HALLANI ÖNRŐL

A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező közösségi vezetők csatlakoznak az Együtt az Emberi Jogokért mozgalomhoz, és megoldásokat találnak benne saját emberi jogi törekvéseikre. Íme, mit mondanak:

KÖZÖNSÉGKAPCSOLATI IGAZGATÓ, SZIKH KÖZÖSSÉG, OLASZORSZÁG

„Amikor először láttam ezt a kampányt, meglepett az általa az embereknek közvetített üzenet egyszerűsége és ereje. Szeretném megköszönni, hogy együttműködnek velünk, hogy lefordítsuk és kiadjuk az emberi jogokkal kapcsolatos anyagot a saját nyelvünkön, pandzsábiul. Az, hogy része lehetek az Együtt az Emberi Jogokért kampánynak, valóban kielégíti azt a szellemi igényemet, hogy segítsek a közösségemnek, hogy tudjanak a saját jogaikról.”

ÁLLAMI ELNÖK, SPANYOL AJKÚ POLGÁRI JOGI SZERVEZET, FLORIDA

„Nincs semmi, amihez ezt a programot hasonlítani lehetne. Szerettem volna része lenni ennek az erőfeszítésnek, és ismertté tenni ezeket az adatokat, amennyire csak tőlem telt. Sok spanyol ajkúval dolgozom, akik különböző környezetekből és országokból érkeznek, és megértik az emberi jogok fontosságát, és hogy mit jelent ezeket folyamatosan életben tartani.”

EMBERI JOGI AKTIVISTA, NIGÉRIA

„A Fiatalok az Emberi Jogokért anyagait használtam, hogy megismerkedjek hasonló emberekkel, és kiépítsek egy csapatot, hiszen mielőtt csatlakoztam volna ehhez a kampányhoz, egyedül dolgoztam.”

ÁLLAMI ELNÖK, JROTC-TISZTEK SZÖVETSÉGE, ALABAMA

„Úgy érzem, hogy ha meg tudjuk ismertetni ezeket az emberi jogokat a fiataljainkkal, az én generációmmal, mindenki számára jobb világot tudunk teremteni. Az emberi jogi program valószínűleg az egyik legjobb program, amellyel valaha dolgom volt. Tudom, hogy együtt fogok dolgozni önökkel a jövőben, hogy eljöjjenek az iskolámba, vagy eljöjjenek az összes iskolába Alabamában, sőt az egész országban. Önök megtanítják az egész következő nemzedéket, hogy hogyan tudnak jobb világot teremteni, és ez tényleg életeket ment.”



ADOMÁNYOZZON!

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati testületeknek segít abban, hogy ismertté tegyék az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát a világ minden részén.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS