HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

EMBERI JOGI HŐSÖK ELISMERÉSE AZ ENSZ-NÉL

Az ENSZ-nél tartott 15. Nemzetközi Emberi Jogi Csúcstalálkozón megjelent 94 ifjúsági küldött és nagykövet (balra); Emberi Jogi Hős díjat kapott David Kritsun Izraelből, Nfamara Jawneh Gambiából (jobbra fent) és Issa Sufyan Hussein Irakból (jobbra lent).

A 15. Nemzetközi Emberi Jogi Csúcstalálkozón a Nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért három kiemelkedő humanitáriust díjazott a nemzetük arculatát átformáló munkájukért.

A Nemzetközi Emberi Jogi Csúcstalálkozókon példaértékű emberi jogi aktivisták megkapják az Emberi Jogi Hős díjat. Az idei 15. csúcstalálkozón, amelyre az ENSZ New York-i székházában került sor, Dr. Mary Shuttleworth, a Nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért elnöke adta át a díjat három kiemelkedő humanitáriusnak:

  • David Kritsunnak és az izraeli Fiatalok az Emberi Jogokért-nak, mivel eltérő etnikai és vallási közösségeket egyesítenek. Munkájukkal kiterjesztették az emberi jogi oktatást Tel-Aviv 23 régiójában, illetve közel 100 000 ember számára Jeruzsálemben, így megalapozva a békét.
  • Nfamara Jawneh a Beakanyang Kafo (Egyenlő Esélyeket Mindenkinek) emberi jogi nemkormányzati szervezet alapítója és ügyvezető igazgatója. 22 éven át, Gambia diktatúrája alatt, ő volt a változás egyik vezéregyénisége és fő mozgatóereje a széles körű emberi jogi figyelemfelhívó és demokráciáért küzdő kampányával. Alulról szerveződő tevékenységei révén több mint 20 000 ember részesült emberi jogi oktatásban. Most együttműködik az új demokratikus nemzeti kormánnyal és nemkormányzati szervezetekkel, hogy kialakítsák az emberi jogi oktatás kereteit.
E díjazottak bizonyítják, hogy az emberi jogi oktatás átível minden országhatáron, etnikai megosztottságon és vallási különbségen.
  • Az Iszlám Állam aktív fenyegetése és az állandó kockázat ellenére Issa Sufyan Hussein több mint 1700 hírszerzési, biztonsági és rendőri személyt képzett ki Kurdisztánban az emberi jogokra. Elsők között használta és vezette be az Együtt az Emberi Jogokért és a Fiatalok az Emberi Jogokért oktatási programot kurd nyelven, és most más pedagógusokat is kiképez, hogy továbbvigyék tevékenységeit.

E díjazottak bizonyítják, hogy az emberi jogi oktatás átível minden országhatáron, etnikai megosztottságon és vallási különbségen. Kimagasló példái a sok másik hősnek világszerte, akik kiállnak az emberi jogokért, és az állapotok javításán dolgoznak saját hazájukban.



TÉNYEK

EMBERKERESKEDELEM:

Az UDHR kimondja: „Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy szolgaságban tartani”, de mind a mai napig létezik rabszolgaság

50%

GYEREK

van az emberkereskedelem hálójában vergődők között

2–4

MILLIÓ

gyereket kényszerítenek prostitúcióra a globális szexpiacon

600–800

EZER ÁLDOZATOT

vesznek meg és adnak el nemzetközi határokon keresztül minden évben kényszermunkára vagy a szexiparba

2–4

MILLIÓ

emberrel kereskednek évente országon belül és nemzetközi határokon át együttesen

32

MILLIÁRD

dollárt keresnek évente bolygószinten az emberkereskedelmi iparban



CSATLAKOZZON A MOZGALOMHOZ

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati szerveknek segít abban, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén ismertté tegyék.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS