HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

EMBERI JOGI FELVILÁGOSÍTÓ TÚRA JÁRJA BE TAJVANT

A YHR Tajvan túráján elért számtalan iskola egyike (fent); iskolákat ismernek el (jobbra fent); Wil Seabrook aláírásokat oszt diákoknak (jobbra lent).

Egy kéthetes emberi jogi felvilágosító túra járta be Tajvan hat városát, hogy elindítsa az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulós megemlékezéseit. A túra a felvilágosítást a zene és a művészet nyelvén éri el, ezreknek nyújtva inspirációt.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulóját ünnepelve, 2017. december 10-én a YHR Tajvan csapata emberi jogi felvilágosító túrára indult, iskolákat és egyetemeket látogatva meg az ország minden részén.

Csatlakozott hozzájuk Rahul KC, a YHR Nepál elnöke és Wil Seabrook, egy YHRI-nagykövet is, aki a Rock az Emberi Jogokért alapítója.

A túra a Csung-Cseng Egyetemen indult, ahol a hallgatók először megnézték a 30 YHRI társadalmi célú hirdetést és Az emberi jogok története dokumentumfilmet. Seabrook ezután előadta a Beatles „Blackbird” című számát és saját szerzeményét, „Candle” (Gyertya) címmel. Megosztotta saját tapasztalatait az emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatban, és beszélt ezek megoldásáról is, lehetőséget adva a hallgatóknak, hogy ők is elmondják a saját történeteiket. Rahul KC arról beszélt, hogy miért szentelte az életet az emberi jogok oktatásának. Hangsúlyozta a felelősség fontosságát – a Nyilatkozat 29-es cikkelye szerint, amely az egyén kötelességéről beszél, hogy megvédje mások jogait és szabadságát –, és tartott egy diavetítést is a saját tevékenységeiről, amelyben számos példát mondott arra, hogy a hallgatók hogyan tudják terjeszteni az emberi jogokat.

„Nem kell megpróbálnom megmenteni a világot. Lehetek én a gyertya, amely fényt ad másoknak.”

Hasonló mintát követtek a Jinven Tudományos és Technológiai Egyetemen, a Tajpeji Országos Pedagógiai Egyetemen, a Fu Jen katolikus középiskolában, a Nan Hwa középiskolában, a Tajpeji Dongmen általános iskolában és még sok más – összesen 17 – helyen.

A tanulókra ösztönzőleg hatottak a bemutatók, és ilyen kijelentéseket tettek utánuk: „Most először értem a 30 emberi jogot, és hogy miről is szólnak valójában.” Vagy: „Én is emberi jogi aktivista akarok lenni.” És: „Nem kell megpróbálnom megmenteni a világot. Lehetek én a gyertya, amely fényt ad másoknak.”

Alig két hét alatt a túra 26 rendezvényt tartott 6 városban, több mint 4000 fiatalt érve el.

Mindez a Kaohsziungi Scientology-egyház Kápolnájában érte el csúcspontját, ahol a diákok emberi jogi témájú műalkotásait állították ki. A Kaohsziungi Városi Oktatási Hivatal igazgatója is felszólalt, és nyugtázta a diákok munkáját.



TÉNYEK

Az UDHR számokban

Az UDHR (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata) 70. évfordulója alkalmából nézzük meg a statisztikákat.

18

TAG

különböző politikai, kulturális és vallási háttérrel alkotta az UDHR-t létrehozó bizottságot

70

ÉV,

amely során az UDHR jelentette az alapdokumentumot az emberi jogok meghatározásához, védelméhez és fenntartásához

Több mint 500

NYELVRE

lett lefordítva az UDHR, ami a legtöbb nyelvre lefordított dokumentummá teszi a Földön

193

TAGORSZÁG

ismeri el az UDHR-t az ENSZ eszközeként a világbékéhez

48

ORSZÁG

írta alá az eredeti nyilatkozatot 1948-ban



AZ EMBERI JOGOK MEGVÉDÉSE

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati szerveknek segít abban, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén ismertté tegyék.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS