HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

HAZATÉRÉS PORTUGÁLIÁBA AZ EMBERI JOGOK OKTATÁSÁÉRT

A Brazíliában nevelkedett Claudia Fernandes és fia az emberi jogok szószólóiként mások oktatásával foglalkoznak Claudia szülőhazájában, Portugáliában.

Anya és fia, két emberi jogi aktivista és oktató átveszik a YHRI-kampányt.

Claudia Fernandes, aki Portugáliában született, de Brazíliában nevelkedett, számos kultúra képviselői között nőtt fel, ami komoly hatással volt világképére. Eredetileg anyja ösztönözte arra, hogy vállaljon önkéntes munkát, és egyre inkább szenvedélyévé vált mások szolgálata. Már hét országban élt, ami még teljesebbé teszi az övétől eltérő nézőpontok elfogadására való képességét. Miután Portugáliában tanult az egyetemen, az USA-ba költözött.

Amerikában élve, az emberi jogi oktatás szükségessége akkor vált reálissá számára, amikor akkor hatéves kislányát az iskolában zaklatták. A tanár nemhogy nem csinált semmit, de még hozzá is járult a zaklatáshoz. Amikor rátalált a YHRI-re, fiával létrehozta a Fiatal Emberi Jogi Vezetők Fészke nevű alapítványt, hogy etikus, felelős és másokat segítő vezetőket neveljenek. „Az emberi jogok hatalmat jelentenek – mondja Claudia. – De fontos, hogy ne csak ismerjük az emberi jogokat, hanem másoknak is megtanítsuk őket.”

Miután fiával részt vett a 2016-os Nemzetközi Emberi Jogi Csúcstalálkozón New Yorkban, késztetést érzett, hogy többet tegyen a YHRI-vel. Visszaköltözött Portugáliába, és elindított egy emberi jogi projektet a portói körzeti kormányzat égisze alatt az ország északi részén. A cél az volt, hogy az egyenlőséget és az erőszakmentességet hirdessék az iskolákban. A projekt iskolai szemináriumokból és emberi jogi rendezvényekből áll.

Claudia most már zöld utat kapott ahhoz is, hogy tanárokat képezzen, hogy ők folytathassák a szolgáltatást a diákjaiknak. „Ha képes vagy a gyerekeknek elég jó oktatást nyújtani, meg tudod változtatni a jövőt” – foglalja össze a lényeget Claudia.



Tényleg SZERETNÉNK HALLANI ÖNRŐL

Az Együtt az Emberi Jogokért és a Fiatalok az Emberi Jogokért anyagai ingyenesek mindazok számára, akik saját jogaik megismerésére és mások tanítására akarják használni őket. Íme néhány példa, hogy mit mondanak azok, akik rendelnek belőlük:

TÁRSADALOMTUDOMÁNY-TANÁR, KANADA

Arra szeretném használni ezeket az anyagokat, hogy minden emberi jogot részletesen átvegyek a kilencedikes társadalomtudomány osztályommal. Tetszenek a poszterek, mint vizuális segédanyagok és az elérhető leckék is. Úgy érzem, a diákjaimnak nagy haszna származhat ezekből az anyagokból.

JOGHALLGATÓ, BRAZÍLIA

21 éves vagyok, joghallgató. Már 18 éves korom óta nemzetközi civilszervezetekkel dolgozom önkéntesként. Sok országból találkoztam már emberekkel, és mindig beszéltem nekik az emberi jogokkal kapcsolatos adatokról, és arról, hogy tiszteletben kell tartani a különbségeket. Hiszek abban, hogy az oktatás jelenti a módot, ahogy a világot jobbá lehet tenni. Szeretnék tanár lenni, és segíteni az embereknek abban, hogy változást érjenek el. Az Együtt az Emberi Jogokért-tal lehetőséget látok, hogy a középiskolás diákokkal megértessük a jogaikat, és elérjük, hogy magukba szívják őket, és így képesek legyenek a valóban ésszerű gondolkodásra.

CIVILSZERVEZET KÖZÖSSÉGI IGAZGATÓJA, MALAWI

Mi a gyerekek és a fiatalok jogaiért harcolunk elsősorban. Miután némi kutatást végeztünk, megállapítottuk, hogy a legtöbb malawi fiatal és gyerek emberi jogi visszaélések áldozata: gyerekmunkát végeznek, nem kapnak gyógyszert, ha betegek, gyerekként kell férjhez menniük, kínozzák őket, és még sorolhatnám a kegyetlen, embertelen dolgokat, amelyek történnek velük. Ezért szeretnénk önökkel partnerségi kapcsolatra lépni, hogy többet tudhassunk meg a fiatalok és a gyerekek jogairól.

TANÁR, DÉL-KAROLINA, USA

Kérem, küldjenek nekem példányokat a Mik az emberi jogok? füzetekből a tanulóim számára. Körülbelül 180 diákom van, és azt hiszem, ez egy remek összefoglaló a leckékről, amelyeket kapnak.

KÖZÖSSÉGI OKTATÓ, NIGÉRIA

Azt tervezem, hogy találkozni fogok 50 fiatallal a közösségemből, lejátszom nekik a videókat, és megcsinálom az oktatási programot, amelyet önök kínálnak.



TÉNYEK

Az UDHR számokban

Az UDHR (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata) 70. évfordulója alkalmából nézzük meg a statisztikákat.

18

TAG

különböző politikai, kulturális és vallási háttérrel alkotta az UDHR-t létrehozó bizottságot

70

ÉV,

amely során az UDHR jelentette az alapdokumentumot az emberi jogok meghatározásához, védelméhez és fenntartásához

Több mint 500

NYELVRE

lett lefordítva az UDHR, ami a legtöbb nyelvre lefordított dokumentummá teszi a Földön

193

TAGORSZÁG

ismeri el az UDHR-t az ENSZ eszközeként a világbékéhez

48

ORSZÁG

írta alá az eredeti nyilatkozatot 1948-ban



AZ EMBERI JOGOK VISSZAÁLLÍTÁSA

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati szerveknek segít abban, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén ismertté tegyék.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS