Együtt az Emberi Jogokért
REFORMOK A KOLUMBIAI HADSEREGBEN ÉS AZ „IGAZ ÜGYBE VETETT HIT” HELYREÁLLÍTÁSA

A kolumbiai hadsereg hozzáállása megváltozott, miután a katonák elolvasták az Együtt az Emberi Jogokért által biztosított Az emberi jogok története című anyagot.
Kolumbiát több mint 50 éve tépázzák belső fegyveres konfliktusok, amelyek során a kolumbiai hadsereg és a különféle félkatonai csoportok háborúznak a baloldali gerillákkal. A véres konfliktusok súlyos emberijog-sértésekkel járnak.
2008-ban például katonák által elkövetett brutális gyilkosságokra derült fény. A hadsereg tagjai nincstelen vagy mentálisan sérült civileket olyan ruhába öltöztettek, mintha felkelők lettek volna, majd megölték őket, és úgy mutatták be őket, mintha felkelők lennének, így kitüntetést és egyéb jutalmakat „érdemeltek ki”.
Tovább... >>
VILÁGSZINTŰ PROGRAM AZ EMBERI JOGOK OKTATÁSÁÉRT
Második fázis » Biztonsági erők

2004. december 10-én az emberi jogi oktatás ENSZ-évtizedének zárásakor az ENSZ Közgyűlése bejelentette az emberi jogok oktatása világprogramjának három fázisát, amelynek célja elősegíteni az emberi jogok oktatási programjainak bevezetését a társadalom összes szektorában.
Az első fázis (2005–2009) az emberi jogok oktatásának az általános és középiskolákban való bevezetésére koncentrált.
A második fázis (2010–2014) arra intézett felhívást, hogy az emberi jogok oktatását foglalják bele a felsőoktatásba, illetve legyen része a tanárok és oktatók képzésének, továbbá kapjanak ilyen oktatást a köztisztviselők, a bűnüldözésben dolgozók és a hadsereg.
A harmadik fázis (2015–2019) az újságírókat és más médiaszakembereket célozza, és kiemeli, hogy mennyire fontos az egyenlőség és a diszkriminációmentesség témájában végzett oktatás és képzés. A program célja az, hogy felvegye a harcot a sztereotípiákkal és az erőszakkal; előmozdítsa a különbözőség iránti tiszteletet; illetve hogy hirdesse a toleranciát, a kultúrák és vallások közötti párbeszédet és a társadalmi befogadást.
Tovább... >>
Az emberi jogok akcióban
A SZÍVBŐL JÖVŐ ÉRZÉS TETTRE SARKALL

Ha a kolumbiai biztonsági erők által elkövetett égbekiáltó emberijog-sértések jelentik a spektrum egyik végét, akkor ezzel pont ellentétes az Együtt az Emberi Jogokért Mozgalom „Életre keltjük az emberi jogokat” elnevezésű kezdeményezése, amelyet a tanárok világszerte tanítanak az osztálytermekben.
Tovább... >>A HALLGATÓK MOST NEMESEBB LELKŰEK, JOBBAN ÉRDEKLI ŐKET, HOGY MI TÖRTÉNIK KÖRÜLÖTTÜK, ÉS NEM TŰRIK EL A MÁSOKKAL SZEMBENI IGAZSÁGTALANSÁGOKAT.
AZ EMBERI JOGOK GLOBÁLIS OKTATÁSA
Az Együtt az Emberi Jogokért és ifjúsági tagozata, a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete partnerségre lépett az országos szervezetekkel, hogy emberi jogokkal kapcsolatos oktatási és tréningprogramokat fejlesszen ki és alkalmazzon a világ számos országában. Többek között ezekben az országokban:


Etiópia Etiópiai Emberi Jogi Bizottság

Kamerun Emberi Jogok és Szabadság Nemzeti Bizottsága

Mongólia Országos Emberi Jogi Bizottság
DÁTUMOK
Az emberi jogok előmozdítása 2015-ben

február 20.: a társadalmi igazságosság világnapja
március 1.: zéró diszkrimináció nap
március 21.: a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja
április 6.: sport a fejlődésért és békéért nemzetközi napja
június 20.: menekültek világnapja
július 30.: embercsempészet-ellenes világnap
szeptember 21.: a béke nemzetközi napja
november 16.: a tolerancia nemzetközi napja
december 10.: ENSZ emberi jogok napja
MÉRFÖLDKÖVEK AZ EMBERI JOGOK OKTATÁSÁBAN
|
|
SEGÍTSEN VALÓRA VÁLTANI AZ EMBERI JOGOKAT!
Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: Legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért segít az egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati testületeknek abban, hogy ismertté tegyék az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén.