Emberijog-sértések

Az emberi jogi aktivisták egyetértenek abban, hogy 60 évvel a kiadása után az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata még mindig inkább álom, mint valóság. A világ minden részén történnek jogsértések. Például az Amnesty International 2009-es világjelentése és más források az alábbiakat mutatják:

  • Legalább 81 országban kínoztak vagy bántalmaztak embereket
  • Legalább 54 országban állítanak embereket jogtalanul bíróság elé
  • Legalább 77 országban korlátozták emberek szólásszabadságát

Különösen a nőket és a gyerekeket számos módon hátrányos helyzetbe szorítják, a sajtó sok országban nem szabad, az ellentétes véleményüknek hangot adó embereket pedig elhallgattatják, legtöbbször véglegesen. Bár az eltelt hat évtized alatt történt néhány előrelépés, a világ még ma is szenved az emberijog-sértésektől.

Ennek a résznek az a célja, hogy tájékoztassa önt a világ valós helyzetéről, ezért az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megsértésének hat példáját teszi közzé:

3. CIKK – AZ ÉLETHEZ VALÓ JOG

„Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”

2007-ben becslések szerint 6500 ember halt meg fegyveres konfliktus következtében Afganisztánban; az áldozatok közel fele olyan nem harcoló civil volt, akit a felkelők öltek meg. Civilek százai haltak meg fegyveres csoportok által elkövetett öngyilkos merényletekben is.

Brazíliában 2007-ben a hivatalos statisztikák szerint legalább 1260 egyént öltek meg rendőrök – ez volt eddig a valaha volt legmagasabb érték. Hivatalosan minden esetet „ellenállásnak” soroltak be, és kevés vagy semennyi figyelmet sem fordítottak a kivizsgálásukra.

Ugandában minden héten 1500 ember hal meg azokban a táborokban, amelyeket az ország más részeiről érkező belső menekültek számára hoztak létre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 500 ezren haltak már meg ezekben a táborokban.

A vietnami hatóságok legalább 75 000 drogfüggőt és prostituáltat kényszerítettek 71 túlzsúfolt „rehabilitációs” táborba; kijelentették, hogy „nagy a kockázata” annak, hogy a fogvatartottak HIV/AIDS-fertőzést kapnak, ám nem biztosítottak számukra kezelést.