HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

EMBERI JOGI DÍJÁTADÓ MILÁNÓBAN

Carmelo Sorce tenorista szereplése az Emberi Jogi Hős díj 2018-as átadóján a milánói Teatro Gerolamo színházban.

Az Olaszországi Fiatalok az Emberi Jogokért átadta a 2018-as Emberi Jogi Hős díjakat.

Az Olaszországi Fiatalok az Emberi Jogokért minden évben megtartja az Emberi Jogi Hős díjak átadóját, és ezalól 2018 sem volt kivétel. Ezúttal a rangos eseményre a híres Duomo di Milano katedrális közelében található Teatro Gerolamo színházban került sor. Carmelo Sorce olasz tenorista felemelő előadása nyitotta a programot.

A rendezvény szponzorai voltak: Lombardia tartományi kormányzata (Milánó a tartomány fővárosa); a Dél-amerikai és Karibi Konzulátusok Észak-olaszországi Ligája (38 konzulátus képviseletében); a Kongói Demokratikus Köztársaság Nagykövetsége; az Egyesült Bolygó Alapítvány; és az Olaszországi Scientology Egyház.

Mivel egybeesett a nemzetközi Afrika-nappal, a három díj egyikét Cristina Fazzi kapta, aki immár 18 éve dolgozik Zambiában orvosként, segítve a szükségben szenvedőket. Gianfranco Ranieri, a Rotary Club tagja volt a második díjazott. Ő 1979 óta aktív humanitárius, és egy általa vezetett szervezet iskolákat épített Kenyában, több mint 15 000 gyereknek segítve. Az utolsó díjat a Rock No War Alapítvány kapta, amelynek elnöke Giorgio Amadessi. A csoport célja, hogy segítséget és örömet hozzon háború miatt fejletlen és szegény területeknek. Öt kontinensen hajtottak végre projekteket.

Az újonnan felkent Emberi Jogi Hősök hírét bemutatták az országos hírmédia-csatornán, a TgCom 24-en, biztatva másokat, hogy vállalják fel az emberi jogi aktivizmus és oktatás ügyét.



TÉNYLEG SZERETNÉNK HALLANI ÖNRŐL

Emberi jogi oktatócsomagjaink ingyenesen elérhetők pedagógusok számára; íme, mit mondanak ők az anyagokról.

PEDAGÓGUS, BRAZÍLIA

A csomag megérkezett, és imádom. Hihetetlenül jó, és lehetővé teszi, hogy a gyerekek érdeklődjenek a tanulás iránt, és szórakoztató módon felfedezzék a jogaikat. És általa kritikus és aktív polgárok jöhetnek létre a társadalomban.

JOGHALLGATÓ, KENYA

Hadd köszönjem meg így írásban a fantasztikus Fiatalok az Emberi Jogokért-csomagot, amelyet küldtek. Meg kell mondanom, csodálatos. Önök nagyszerű munkát végeznek. Szeretnék még egyszer köszönetet mondani a csomagért, különösen a DVD-ért, amelyet nagyon hasznosnak találtam. Megmutattam a videókat a családomban, a barátaimnak és az iskolatársaimnak, akik nagyon jól fogadták.

PEDAGÓGUS, SVÉDORSZÁG

Mivel a világom igen nagy részét az oktatás teszi ki, nagyon hasznosnak találom az oktatócsomagjukat. Különösen, ha fiatalok oktatásáról van szó. Megpróbálom belefoglalni az emberi jogokat minden beszédembe és előadásomba. Úgy találtam, hogy akkor is, amikor a munkahelyi diszkriminációról szóló svéd törvényekről beszélek cégvezetőknek, hasznos beszélni az emberi jogokról. Hátteret ad ahhoz, hogy miért vannak törvényeink a diszkrimináció szabályozására.

PEDAGÓGUS, ÉSZAK-KAROLINA, USA

Nagyon szépen köszönöm! A tanulóim kezdenek mesélni a tanáraiknak, hogy mit tanulnak a pénteki Fiatalok az Emberi Jogokért szakkörön. Nagyon izgalmas, hogy milyen hatást ér el ez az oktatási program a diákjaimnál. Az egyik tanuló, aki azért rendetlen, mert az menő, most részt vesz a megbeszélésekben, mert tényleg kezd törődni mások emberi jogaival.



TÉNYEK

EMBERKERESKEDELEM:

Az UDHR kimondja: „Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy szolgaságban tartani”, de mind a mai napig létezik rabszolgaság

50%

GYEREK

van az emberkereskedelem hálójában vergődők között

2–4

MILLIÓ

gyereket kényszerítenek prostitúcióra a globális szexpiacon

600–800

EZER ÁLDOZATOT

vesznek meg és adnak el nemzetközi határokon keresztül minden évben kényszermunkára vagy a szexiparba

2–4

MILLIÓ

emberrel kereskednek évente országon belül és nemzetközi határokon át együttesen

32

MILLIÁRD

dollárt keresnek évente bolygószinten az emberkereskedelmi iparban



CSATLAKOZZON A MOZGALOMHOZ

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati szerveknek segít abban, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén ismertté tegyék.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS