HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

ÚRIEMBERNEK LENNI ELVÁLASZTHATATLAN AZ EMBERI JOGOKTÓL

Chris King az egyedi Úriemberkurzuson nemcsak az etikett és az illem eszközeit oktatja, hanem a tiszteletérzést is, az Együtt az Emberi Jogokért anyagain keresztül.

Chris King küldetése, hogy segítsen a floridai fiataloknak – akik az emberkereskedelem áldozataivá válhatnak – megszerezni a tudást ahhoz, hogy megvédjék saját jogaikat és mások jogait.

Lehet, hogy Chris King a legendás blueszenész, B. B. King unokája, és lehet, hogy stílustanácsadó és volt tengerészgyalogos, de ha egyetlen szóval akarjuk őt meghatározni: Chris King mindenekelőtt egy úriember. Amikor a Floridában élő King értesült saját városa emberkereskedelmi statisztikáiról, a benne lakozó úriember nem tudott nyugodni.

„Az emberkereskedelem az első számú csendes bűncselekmény Floridában, országos szinten másodikak, régióként pedig harmadikak vagyunk, és ez rossz. Ez az emberi jogok megsértése – mondja King. – Két gyönyörű gyermek apjaként nagyon nem szeretném, ha a gyerekeim ilyen dolgoknak esnének áldozatául, ezért elkezdtem kutatni és informálódni, és 2015 nyarán megismerkedtem az Együtt az Emberi Jogokért-tal (UHR)” – teszi hozzá.

Az UHR-t a Jótékonysági Szövetség ebédjén fedezte fel, amelyet a Scientology Egyháznál, a Fort Harrison hotelben tartottak. Ott találkozott az Együtt az Emberi Jogokért floridai irodájának ügyvezető igazgatójával, és látta, milyen jól összeillik az emberi jogi oktatás saját Úriemberkurzusával.

King minden fiatalnak szívesen megtartja ezt a kurzust, de különösen az emberkereskedelem túlélőinek és hátrányos helyzetű veszélyeztetett fiataloknak. A kurzus etikettet, társasági készségeket és most már emberi jogokat is tanít. Benne van King alkotása, „Az úriemberség harminc egyszerű szabálya”, mint például: „Ne ítélkezz senki felett, önmagadon javíts”, és „Sétálás közben ajánld fel a karod egy hölgynek, és ő biztonságban fogja érezni magát.”

Továbbá: „A tudatlanság nem boldogság, a tudás hatalom”, és ezt a hatalmat adja az emberi jogok oktatása... hogy a fiatalok megvédhessék magukat, és másoknak is védelmére kelhessenek. King szavaival: „Őszintén úgy érzem, ha lehet tanítani a rasszizmust és a gonoszságot, akkor taníthatjuk a nagyságot és az emberiességet is.

Beépítve az emberi jogokat az oktatási programunkba, reméljük, a megfelelő eszközökkel tudjuk oktatni a fiatalokat arra, hogy jobb döntéseket hozzanak, ahogy felnőnek jelen társadalmunkban” – mondja King.

King a rendszeres Úriemberkurzusokat a Kings Forest Szabadidőközpontban lévő saját termében (amelyet Tampa várostól kapott), valamint iskolákban és könyvtárakban tartja a fiataloknak. Évente kétszer megtartja az Úriemberek Bálját is a Fort Harrisonban. Itt elbűvölő hölgyek és finom urak gyűlnek össze olyan humanitárius csoportok támogatására, mint a Floridai Szövetség az Emberkereskedelem Ellen és a She Helps to Empower, amelyek együtt egyengetik floridai fiatalok útját a méltóság és a biztonságos jövő felé.



A CSELEKVÉS ÚTJÁN
Emberi jogokat tanít? Mesélje el, hogyan!

Küldje el nekünk a történetét arról, hogy hogyan használja az Együtt az Emberi Jogokért anyagait az emberi jogok tanítására.

Szívesen olvas történeteket arról, hogy hogyan fejlődnek az emberi jogok az egész világon? Eszébe jutott már, hogy elmondhatná a saját történetét is?

Az Együtt az Emberi Jogokért bolygószintű hálózatában vannak tanárok, professzorok, ügyvédek, aktivisták, szülők, fiatalok és önkéntesek, akiket egy közös cél, az emberi jogok valóra váltása kapcsol össze. Ahogy ezt olvassa, ön már része ennek a csapatnak.

Ha sikeresen használta az Együtt az Emberi Jogokért vagy a Fiatalok az Emberi Jogokért anyagait vagy oktatási programját, és szeretné saját küzdelmeit és sikereit megismertetni másokkal, szívesen hallanánk önről. Lehetséges, hogy története megjelenhet egy jövőbeli hírlevélben.

Küldje el történetét és fotóit. Nézzen meg egy példát egy testvérpár történetére a scientology.tv weboldalon.

Szeretnénk hallani önről!



CSATLAKOZZON A MOZGALOMHOZ

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati szerveknek segít abban, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ minden részén ismertté tegyék.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS