HÍREKAZ EMBERI JOGOK MEGVALÓSÍTÁSA VILÁGSZERTE

EGY NIGÉRIAI EMBERI JOGI AKTIVISTA A SAJÁT SZENVEDÉLYÉT SOKAK SZENVEDÉLYÉVÉ TESZI

A nigériai Duke Ifeaka (guggol, jobbra) egy városban már kialakított egy sikeres mintát az emberi jogi tudatosság emelésére és oktatására, és most el akarja terjeszteni az egész országban.

 

Duke Ifeaka nigériai emberi jogi mozgalma kreatív, szabadban tartott és tantermi órákon keresztül mindenkit összefog a békéért folytatott kampányában.

Duke Ifeaka Amaliechi, az Obafemi Awolowo Egyetem posztgraduális hallgatója úgy akadt rá a Fiatalok az Emberi Jogokért (Youth for Human Rights – YHR) weboldalára, hogy azt kutatta, hogyan lehetne kezelni az országában tapasztalható emberi jogi visszaéléseket.

Hazája, Nigéria kirívóan sok emberi jogi visszaéléssel küzd, miközben harc folyik a Boko Haram felkelőcsoport ellen, és eleve 2,5 millió hontalanná vált személyt kell kezelni.

„Sok az olyan konfliktus Nigériában, amely elkerülhető lenne, ha az emberek igazán értenék az emberi jogokat” – mondta Duke.

Megrendelte az YHR anyagait, és elkezdte Az emberi jogok története videót forgalmas helyeken, például bevásárlóközpontokban, étkezdékben, illetve az egyeteme területén vetíteni. Nem zárt ki egyetlen helyet se – Duke elment mindenhová, ahová emberek járnak. Még önkiszolgáló ételautomatáknál, éjszakai klubokban és úszómedencéknél is elintézte, hogy lejátsszák a videót.

„Az úszómester is mondta, hogy küldjek neki füzeteket.” Kezdeményezte, hogy tartsanak „Úszás a békéért és az emberi jogokért” rendezvényeket – itt emberi jogi oktatási anyagokat helyeztek el a medence körül, és hirdették a célt, illetve az e napokon elérhető kedvezményes árat. „Az eredmény lenyűgöző volt, és sok embert ismertettem meg az emberi jogokkal.”

Következőnek Duke az iskolákat vette célba, és egyetemi társaihoz fordult, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Gyorsan felépített egy 23 fős csapatot, és „oktatta az oktatókat” – megtanította nekik a teljes YHR-tanmenetet, hogy ők is taníthassanak iskolai osztályokat.

Nigérián belül Lagos és Osun állam iskoláiban már bevezették az emberi jogi tanmenetet, miközben az YHR-filmek vetítését olyan távoli helyeken is folytatták, mint Enugu állam. Még további iskolák is kérték a programot, és várják, hogy sorra kerüljenek.

Duke végső célja az, hogy mindegyik iskolát „emberi jogokat támogató iskolává” tegye, ahol „a béke kultúrája” a mindennapi valóság része.

A csapat most visszatér az összes részt vevő iskolába, és önfenntartó emberi jogi klubokat alapít, amelyek előre fogják vinni az általuk elindított munkát, és eljuttatják ezt az oktatást a következő generációnak. Mivel a program iránti igény tovább növekszik, a csapat kisebb csapatokra oszlik, hogy egész Nigériában elterjesszék ezt a sikeres mintát.

„Az álmom, hogy az emberi jogokat hirdessük Nigériában, túlmutat az osztálytermeken, bevásárlóközpontokon, parkokon és más helyeken, ahová eddig eljutottam. Nem elég ugyanis beszélni az emberi jogokról – hinni kell ebben, és dolgozni kell rajta” – fejezi be Duke.



CSELEKVÉS
Az ön története is megjelenhet

Szívesen olvas történeteket arról, hogy hogyan fejlődnek az emberi jogok az egész világon? Eszébe jutott már, hogy elmondhatná a saját történetét is?

Az Együtt az Emberi Jogokért bolygószintű hálózatában vannak tanárok, professzorok, ügyvédek, aktivisták, szülők, fiatalok és önkéntesek, akiket egy közös cél, az emberi jogok valóra váltása kapcsol össze. Ahogy ezt olvassa, ön már része ennek a csapatnak.

Ha sikeresen használta az Együtt az Emberi Jogokért vagy a Fiatalok az Emberi Jogokért anyagait vagy tananyagát, és szeretné saját küzdelmeit és sikereit megismertetni másokkal, szívesen hallanánk önről, hogy esetlegesen bekerüljön egy jövőbeli hírlevélbe.

Küldje el történetét. Szükség szerint telefonon vagy e-mailben riportot készítünk önnel, és utána megírjuk a történetét.

Szeretnénk hallani önről!



Az ön segítsége is kell

Csatlakozzon a nemzetközi emberi jogi mozgalomhoz: legyen az Együtt az Emberi Jogokért tagja! Az Együtt az Emberi Jogokért egyéneknek, pedagógusoknak, szervezeteknek és kormányzati testületeknek segít abban, hogy ismertté tegyék az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát a világ minden részén.

LETÖLTÉS »
LETÖLTÉS